A pedagógusok Biblia csoportja
Kisközösségünk az idén február óta kovácsolódik olyan találkozások keretén belül, amelyek alkalmat nyitnak számunkra a Szentírás szövegeinek a megismerésére, elmélyítésére. Együttlétünk szegletköve Jézus, beszélgetéseink az Ő tanítására és cselekedeteire épülnek. Meglepo, de örömteli felfedezés számunkra, hogy a példázatai mennyire érvényesek ma is, mindezt úgy tudjuk megtapasztalni, hogy megbeszéljük a közösségben.
Minden találkozás tele van meglepetésekkel, egy-egy szentírási rész olvasatán olyan élmények, tapasztalatok kerülnek felszínre, amelyekre nem is, vagy alig számítunk. Ezeknek a tapasztalatoknak a közös megélése felszabadít, bátran kimondunk élményeket, érzéseket, gondokat, amelyeket megosztunk a közösséggel. De élményeink ennél is többet jelentenek, mindannyiunk tudatában ott van az a transzcendentális ébredés, hogy igenis kapcsolatunk van Istennel, aki ott van, és ott akar lenni velünk a találkozásainkban, a szövegrészeken át is a helyes útra terelget.
Minden alkalmat imával kezdünk, aztán elolvasunk egy szövegrészt, amelyen többnyire csendben elmélkedünk, ezt követi a megbeszélés. Mindössze egy óra és csak így visszatekintve látom, mennyi minden történik. Külön ki kell emelnem azt, hogy együttlétünkben sok a csend, ez is nagy ajándék számunkra, hiszen azt is közösen újra felfedeztük, hogy ebben a rohanó világban, mennyire jó megállni, elcsendesedni s így figyelni Isten valóságára. Megbeszéléseink felszabadult hangulatban zajlanak, sokszor játékosan próbáljuk beleélni magunkat egy-egy biblia személy szerepébe, s az így felszabadult érzéseinket behelyezzük a saját életterünkbe. Ilyenkor jönnek a váratlan élmények, mérlegelünk, hogy mennyire állunk távol vagy közel a valóságtól, rádöbbenhetünk hibánkra, mulasztásainkra, de ugyanakkor a "ráébredéseinkben" gyakran választ találunk gondjainkra, gyógyulást bajainkra. Egész heti világi hordalékot cipelünk magunkkal, megtanultuk, hogy ezt le is lehet tenni, nem kell heteken át cipelnünk. Mindig azzal válunk el, hogy vigyük magunkkal azt, amit ott közösségben megéltünk, vagyis ki-ki azt az üzenetet, amelyet meghallott.
Közösségi találkozóink Dezso Kinga vallástanárno és Kovács Péter tisztelendo úr ötlete és elképzelései nyomán bontakozott ki és az ok vezetésükkel is muködik. Mondandómat a tisztelendo úr sokat hangoztatott szavaival szeretném zárni:
"Minden, amit teszel, tedd szabadon, örömmel és szeretettel!"
Ének a közösségrol
Aki találkozott már a tuzzel
saját pünkösdje reggelén,
és kapott szikrányit belole,
- hogy ki ne hunyjon majd a fény -
orizze, óvja azt a lángot!
A tuzbol kiemelt parázs
önmagában hamar kialvó
csalóka fényu tuzvarázs!
Jobb helyen van a többiek közt:
sok kis zsarátnok égni kezd,
ha a szent Szél átjárja oket,
a gyönge is erot szerez!
... ha kettot-hármat az Ő nevében
Krisztus nem talált kevésnek:
belép az ajtón, ott van középen!
Ésamíg neki zeng az ének,
és a kezek egymáshoz érnek,
áldottak lesznek nemcsak a percek,
órák, napok és az évek:
áldott lesz ott az egész élet!
Damó Csaba
