Az óvodás "Manók"

Több mint két éve indult Kézdivásárhelyen a Boldog Özséb Plébánia keretében az óvodások csoportja. Azóta sokan megfordultak itt, "belenőttek" illetve "kinőttek" közülünk.

Manóknak nevezzük magunkat, mert a legkisebbek vagyunk. Találkozóinkat Jézus szavaira építjük: ",Engedjétek hozzám jönni a kisgyerekeket, és ne akadályozzátok ôket, mert ilyeneké az Isten országa." (Mk 10,14b)

Hisszük, hogy a mennyek országa a mienk is, számunkra is van ott hely. Hisszük, hogy az Atya bennünket is vár, bennünket is magához akar vonzani. Hisszük, hogy Jézus a mi barátunk és szabadítónk is akar lenni. Hisszük, hogy a Szentlélek minket is megerősít, hogy a jót válasszuk és azt meg is tegyük.

Úgy érzem, hogy a ezen hitvallások jegyében zajlanak találkozóink. Szentírási részeken keresztül próbáljuk ezt beépíteni mindennapi életünkbe. Már a legkissebbek számára is fontos, hogy Isten élő igéjével találkozzanak és azonosuljanak az így megismert bibliai személyekkel. Ennek jegyében a Manók már találkoztak Zakeussal és átélhették azt, hogy Jézus hívása nekik is szól: "Gyere, mert a te házadban szállok meg, a barátod akarok lenni."

Az igén keresztül keressük a találkozást az életet adó, számunkra mindig jelenlevő, élő Krisztussal. A béna meggyógyítása, A kánai mennyegző, A vihar lecsendesítése, A jó pásztor és ehhez hasonló részek segítik a legkisebbeket annak megértésében és megélésében, hogy Jézus nem közömbös az ő problémáik iránt, törődik velük, figyel szükségeikre.

Az ige közös olvasása, eljátszása mellett kis énekeket, verseket is tanulunk, amelyek a szentírási részekhez kötődnek és segítenek abban, hogy jobban észben tartsuk a tanultakat Természetesen szeretünk barkácsolni, rajzolni, festegetni.

Együtt készülünk az ünnepekre is. A tavaly megünnepeltük Szent Miklós püspök ünnepét, a csoport születésének második évfordulóját és - a karácsonyi családos szentmise keretében - rövid karácsonyi műsorunkkal próbáltuk bensőségessé tenni a családosok ünneplését.

Bár a plébániánkon működő csoportok közül mi vagyunk a legkissebbek, hisszük és tapasztaljuk, hogy isten áldása kíséri közös együttléteinket. Jézus megígérte nekünk is: "Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok köztük."

Ezeket az imákat együtt tanultuk:

Nem félek. Ha fenn az ég csattog
és az eso zuhog, fákon süvít a szél,
szívem akkor sem fél.
Imámat elmondom, szememet becsukom,
Nincs miért félnem, Jézus itt van velem.

Íme a Biblia, Istennek szent szava.
O szólt és szól ma is, hozzám és hozzád is.
Légy hát most csendben itt,
figyeld, hogy mit tanít.
Hallgasd, mit mond neked Édesatyád.

Kertész Marika